Séta az Andrássy-n
A mi metropoliszunk télen a legpiszkosabb. Piszkosak útjai, utcái, terei, a kukákból kicsordul a szemét. Nem értek egyet azokkal akik szerint Budapest most is szép. Ez valamilyen furcsa, torz illúzióként él sokak fejében. Egyfajta tömeghipnózis, de hogy ez honnan ered, most messzire vezetne minket és nem is e rövid dolgozat témája. A Sashegyről nézve, a panorámában gyönyörködve, persze könnyen szem elől tévesztjük az árulkodó részleteket, a város valódi arcát.
Még el sem értem az Andrássy útig, de tapasztalnom kell, hogy Budapest büdös, koszos, használhatatlan, rombolja a testet és lelket. Aki pedig azt állítja, hogy szerinte Pesten jó élni, az vagy bolond, vagy túlságosan mélyre merült már az utcai élet ingoványában, vagy pedig ugye külföldi, és ez az első napja a városban. A 105-ös busszal érkezem meg az Andrássy út Duna felé eső végéhez. Jegyellenőrök elől menekülő diákokkal együtt szállok le a maradéktalanul összefirkált buszról, ez teljesen megszokott látvány. A fiatalokon kívül még, egy dolgozó korú asszonynak sem volt bérlete, talán feledékenységből. De inkább az általános szegénység miatt. A legtöbb ember ott spórol ahol tud. Ügyeskedik vagy ha tud csal is, van aki kicsiben, van aki nagyban, s mindannyian így élünk, szemet hunyunk felette, tűrjük.
A két legjellemzőbb tapasztalni való a forgalom hangos zaja és a sűrű kipufogó gőz, a koszos, szemetes járdákat és úttestet leszámítva. Felettünk az ég szürke, borongós, az emberek nem néznek egymásra, mindenki siet. A kora délutáni órákban járunk. A forgalom szüntelen ahogy haladok az Andrássy út elején, s ez a továbbiakban sem változik. Flancos café-k és díszes kirakatok mellett haladok el az Operáig. Látok igényesen öltözött külföldieket, fényképezős turistákat és néha elhúz mellettem egy-egy turistabusz is. A városnak ez a kiemelt része, amit most bejárok, alapvetően rendben van tartva. Az Andrássy út látványosság, mesél a történelmünkről, kiemelt része a városnak nem szabad teljesen elhanyagolni, tessék-lássék rendbe van tartva, de nézzen csak be az ember a mellékutcákba.
Az Operától tovább haladva az Oktogon felé egyre nagyobb a nyüzsgés, több az ember, gondolom a körút forgalma miatt. A gyorséttermekben egymásnak adják a kilincset a zsírra éhezők, a nyolcszögletű téren tolonganak a járókelők és dudálnak az autósok. Az örökké felálványozott épületet a Liszt Ferenc tér sarkán talán soha nem fogják felújítani. Koldusok, kéregetők nélkül elképzelhetetlen ez a forgalmas városi táj amelynek fontos részét képezik a régebbi és újabb fényreklámok az Oktogont szegélyező épületek tetején. Ezek nappal a legrondábbak. A neoreneszánsz stílusban épült régenvolt bérpalotákhoz méltatalan a tetejükre rögzített állványok és fénycsövek látványa. Korszerűtlen, igénytelen megoldások, nincs helyük az Andrássy úton. A teret a közelmúltban rendőrségi megfigyelő kamerákkal látták el, ez árulkodik a környék moráljáról.
Az Oktogontól távolodva a Hősök tere irányában a zsúfoltság érzet jelentősen csökken. A következő, Kodály köröndig terjedő szakaszt szellősebbre tervezték anno, ráadásul úgy tűnik, hogy errefelé most kevesebb embernek akad dolga. Az egykor lovaglóútnak szánt, fácskákkal övezett járdán gyalogolok tovább. Az útest fölé hajló, az eredeteivel megegyező küllemű lámpaoszlopok a szélesebb úton jobban érvényelsülnek, nem tűnnek el a magasabb fák között, nem szorulnak be épületek közé.
A Kodály köröndtől a Hősök teréig kertes villák szegélyezik az utat. Ezeknek többsége ma külföldi követségek székhelye, néhány kivétellel. Számos homlokzat példásan felújított állapotban van szerencsére, sok épületen emléktábla található, ezeknek alig ismerjük történetüket. Számomra ez az Andrássy út legpompásabb szakasza, a város egyik legimpozánsabb része. Az architektúra régi mesterei az arányokkal úgy bántak itt, hogy a monumentális Hősök terébe torkolló Andrássy útnak e szakaszán járni mindig felemelő élmény. A hatalmas, nyílt tér látványa, frissességet sugároz, a hosszan futó nyílegyenes Andrássy út, a város szívébe vezeti tekintetünket. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a pesti városrész árnyoldalaliról.
Városunk a nyomor, a közöny, az agresszió és az erkölcstelenség egyik fellegvára manapság. Aki objektív vélemény formálására vállalkozik, ezen a tényen nem léphet túl. Az elmúlt század kisemmizte erkölcsi és anyagi készleteit, az ezredforduló globalizációs, modernizációs viharának széllökései pedig rendre felkészületlenül érik a várost. Ez felmérhetetlen károkat okoz elsősorban a társadalomnak, legszembeötlőbb példaként az emberi kapcsolatok felszínességét említhetném.
A város képét elsődlegesen formáló erővé, az átgondolt tervezés és harmonikus városfejlesztés helyett egy szempillantás alatt, az anyagi érdek mindenhatósága lépett. A beruházások legnagyobb részét a gyors és minél nagyobb arányú haszonszerzés vezérli a befektetők részéről. A város lakói pedig e fentebbi érdeknek kiszolgáltatottan, romló életkörülmények között, egymás ellenségeiként töltik mindennapjaikat, morzsolják életüket, egészségüket, viselve magukon az áldatlan helyzetben lévő Budapest minden terhét. Egyenlőre magvannak a gazdagabb, rendben tartott kerületek, de a középosztály elszegényedése és lesüllyedése napirenden van. A sűrűn kérdéses múltú, anyagilag a felső, illetve legfelső osztályba sorolandó rétegek többnyire elzárkóznak, elfordulnak a város nyomorától. A régi századforduló izgalmas, fejlődő Budapestje végső stádiumba került. Ezeken felülemelkedve természetesen el kell ismerni, hogy ez a város szeretni és tisztelni való, mint nemzeti történelmünk helyszíne és része, mint pedig lakói életének színfala.
